Author Archives: Marhefka István

1979-ben születtem Miskolcon, itt teltek el a gyermekéveim is. Az Avasi Gimnáziumban érettségiztem az iskola első hatosztályos osztályában. Középiskolában sokat jártam tanulmányi versenyekre (matek, számítástechnika, magyar nyelv). A csúcson akkor voltam, amikor 1997-ben és 1998-ban részese lehettem a négytagú magyar csapatnak a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián, ahol mindkétszer ezüst érmet szereztem. (Először a dél-afrikai Fokvárosban, majd a portugáliai Setubalban.) A BME-n szereztem diplomát műszaki informatika szakon. Jelenleg üzleti alkalmazásokat fejlesztek Javaban, de korábban MS-közeli technológiákban is évekig dolgoztam (Visual Studio 6, VS.NET 2003 stb). Amolyan szoftverfejlesztői "konyhamalac" vagyok: alapvetően minden érdekel az informatikán belül. Itt megtalálsz az iwiw-en is.

Költözés2

Kinőttem a Blogger szolgáltatásait, és úgy döntöttem, átköltöztetem a blogomat WordPress alá. Sikerült az összes megjegyzést, post-ot áthoznom, nem kis szenvedés árán. Azt azért sajnálom, hogy a “Rendszeres olvasóim”-at nem láthatom az új oldalon, de megpróbálok ez ellen is tenni valamit a jövőben. Még van jó pár teendőm az átállással, ezért türelmeteket kérem. Ha valami gondot észleltek […]

Share
Posted in Nem kategorizált | Leave a comment

Mindig van idő

Aki egyetemre, főiskolára járt, annak biztosan ismerős az a helyzet, amikor az ember ismeri a vizsga időpontját, és szépen kiszámolja, hogy naponta hány tételt kell megtanulni ahhoz, hogy a vizsgáig az összes sorra kerüljön. Igazából a tanulás elmarad, szépen telnek a napok, az ember pedig azzal nyugtatgatja magát: “nem baj, nem maradtam le még semmiről, […]

Share
Posted in Módszertan | Tagged , , , , , | 4 Comments

Agilitás, prezentáció

Szombaton informatikatanároknak tartottam egy előadást a szoftverfejlesztésről. A célom az volt, hogy megismertessem őket azokkal a módszerekkel, amelyeket az iparban alkalmazunk, és felhívjam a figyelmet az agilis szoftverfejlesztésre. A prezentáció kb. 45p-ig tartott, érkezett jó pár kérdés is a végén. Úgy érzem, jól sikerült. Ezúton osztom meg a prezentációt, hátha valaki még hasznát veszi. Természetesen […]

Share
Posted in Módszertan | Tagged , , | Leave a comment

A mennyiség mindig üti a minőséget

Korábban már barátaim körében közzétettem Jeff Atwood-nak a Coding Horror c. blogjáról ezt a nagyszerű írást. Íme magyarul. Kicsit még tömörítettem rajta. Jeff Atwood a cikkében egy könyvre hivatkozik. A könyvet David Bayles és Ted Orland írta, a címe: Art & Fear, Observations On The Perils (and Rewards) of Artmaking. A könyv arról szól, hogy hogyan lehet a művészetet “megcsinálni”. Mik az […]

Share
Posted in Módszertan | Tagged , | 2 Comments

Certified ScrumMaster tréning beszámoló

2010. január 21-22-én ScrumMaster tréningen vettem részt. A tréninget Michael Vizdos tartotta, akitől megtudtuk, hogy az Agilis kiáltvány eredeti aláíróinak mindegyikével dolgozott már. Évek óta alkalmazza a Scrum-ot, az ő tréneri felkészítését Jeff Sutherland végezte, aki a Scrum kitalálója.

Share
Posted in Módszertan | Tagged , , , | Leave a comment

Fluent interface

Kb. 2 éve olvastam először a fluent interface-ekről. Akkor nagyon megtetszett, és azóta is folyamatosan alkalmazom a módszert. Nem is gondoltam akkor, hogy Java-ban (vagy C#-ban) a legalapvetőbb nyelvi eszközökkel ilyen kifejező kódot lehet írni.

Share
Posted in Programozás | Tagged , | 9 Comments

A sprinttervezés (Scrum-sorozat 3/2. rész)

Az előző post kicsit hosszúra sikeredett, viszont megismerhettük a tervezés legfontosabb eszközeit: az előkészítést, a sztoripont fogalmát, a fókuszfaktort, a kapacitástervezést és a Planning Poker-t. Minden együtt van ahhoz, hogy a tervezés teljes forgatókönyvével tisztában lehessünk.

Share
Posted in Módszertan | Tagged , , , , , , , , , , | 1 Comment

Agilis Szoftverfejlesztők Egyesülete előadás (Scrum, DDD), 2010. január 14.

A mai nap résztvettem az Agilis Szoftverfejlesztők Egyesületének klubdélutánján. Kb. 15-en voltunk, egészen családias volt a hangulat. Nekem úgy tűnt, hogy sok ember már régóta ismeri egymást. Nem ismerem az egyesületet, de szimpatikus a kezdeményezésük, hogy széles körben népszerűsítsék az agilis elveket. Mint megtudtam, ezek a klubdélutánok rendszeresek, a következő egy hónap múlva lesz újra. Az […]

Share
Posted in Módszertan, Technológia | Tagged , , , , , , | 3 Comments

A szoftverfejlesztés gyakran elfeledett alapigazságai (fordítás)

Véletlenül találtam rá Robert L. Glass cikkére, amely a “Frequently Forgotten Fundamental Facts about Software Engineering” címet viseli.  Nagyon tetszett, véleményem szerint sok igazságot tartalmaz. Úgy gondoltam, érdemes lefordítani magyarra. A cikk 2001-ben írodott, nyomokban tartalmaz olyan gondolatot, ami 9 év elteltével már nem annyira aktuális, de ennek ellenére még mindig megállja a helyét.

Share
Posted in Technológia | Tagged , , , , , , , , , , , , , , | 1 Comment

A sprinttervezés (Scrum-sorozat 3/1. rész)

A Scrum-ról szóló cikksorozatomat egy gyorstalpalóval kezdtem, aztán arról írtam, hogy mi a célja a product backlog-nak, és hogy hogyan készül. Most a sprinttervezésről lesz szó. Először a tervezés filozófiájáról írok és felsorolom az eszközeit. A következő részben a tervezés forgatókönyve kerül ismertetésre. A cikk végén egy kis kitérőt tartok: arról a csapatról és projektről írok, amelyben sikerült a Scrum-ot […]

Share
Posted in Módszertan | Tagged , , , , , , , , , , , | 2 Comments
  • RSS JTechLog – Viczián István java blogja

    Warning: A non-numeric value encountered in /chroot/home/infokuka/infokukac.com/html/wp-includes/SimplePie/Parse/Date.php on line 693

  • RSS Tajti Ákos C és Java blogja

  • RSS QualityOnTime

  • RSS Adaptive PM

  • RSS Menedzsmentor blog

  • Shelfari: Book reviews on your book blog